A VIII. század első felében a német telepesek a Balaton-felvidéken találtak új otthonra. Szorgalmasan dolgoztak és többek között sok faberakásos bútort készítettek, így azok hamarosan elterjedtek az általuk lakott területeken.
Szabó László Zoltán, amikor 1990-ben családjával Vöröstón telepedett le, a kidobott bútorok között sok ilyen faberakásos bútorok maradványát találta meg, és elhatározta, hogy megmenti azokat.
A népművészet íratlan szabályainak szigorú betartásával születtek meg azok a tárgyak, amiket a mai napig megcsodálhatunk. Készített sótartókat, evőeszközöket, faberakásos tálakat, ékrovásos dobozkákat, pásztorfaragással ládákat, székeket, tükröket. Mindehez az eszközöket is maga készítette el. Szépen faragott bútorai a régi paraszti világot idézik, munkái során magas szintre fejlesztette a faberakásos díszítést. Tanítója nem volt, nem mutatta meg neki senki a mesterfogásokat. A sikereket a kudarcokon keresztül élte meg.
Szabó László Zoltán szerint „fontos a jól megválasztott anyag!”
De nemcsak bútok, hanem szobrocskák, kopjafák, emlékoszlopok, játszóterek, térplasztikák is őrzik keze nyomát. Nyaranta saját műhelyében táborokat tart, ahol sok kollégát és tanulni vágyó fiatalt fogad. Munkájával a környező településeken Hidegkúton, Tótvázsonyban, Mencshelyen és Balatonfüreden is találkozhatunk.
A VIII. századi letelepedett bútorkészítők büszkék lennének, hogy a XXI. században is követőre találtak.
Szabó László Zoltán Győrben született 1941-ben. Építőipari Technikumba járt, ahol ácsmunkák tanulása közben került közelebb a fához. Ekkor kezdett el kisebb tárgyakat faragni. Somogyi pásztorfaragásra jellemző, dús díszítésű faragásokat készített.
1981 óta főállásban foglalkozik bútorkészítéssel.
1984-ben megkapta a népi iparművész címet.
1995-ben a Király Zsiga díjat, majd 2001-ben a Népművészet Mestere címet kapta meg.
Számos egyéb díjat is elnyert, a mai napig is részt vesz pályázatokon, kiállításokon.
Szabó László Zoltán köztünk él, a mai napig alkot.
